Oriana Fallaci - A harag és a büszkeség

Könyvek:  Főkönyvmoly
Oriana Fallaci - A harag és a büszkeség

Fülszöveg

Fülszöveg: A ​​harag és a büszkeség című könyvével Oriana Fallaci tízéves csendet tört meg. Azt a csendet, amelyben manhattani otthonában a szeptember 11-ei apokalipszis pillanatáig élt. Most fülsüketítő zajjal törte meg ezt a csendet. Európában e könyv évtizedek óta nem tapasztalt felzúdulást váltott ki. Vitákat, veszekedéseket, szócsatákat, szenvedélyes dicséreteket, vad támadásokat. Olaszországban, ahol több mint egymillió példány kelt el, a mai napig a könyveladási listák élmezőnyében áll. Több százezren vették meg, és bestseller lett Franciaországban, Németországban és Spanyolországban is. Közismert bátorságával Oriana Fallaci az iszlám terrorizmus által előtérbe tolt kérdéseket feszegeti: az iszlám világ és a nyugati világ közötti ellentétet, sőt – véleménye szerint – összeférhetetlenséget, a Dzsihád világméretű realitását és az erre adandó válasz hiányát, a Nyugat nemtörődömségét. Fallaci brutálisan nyers szókimondásával és őszinteségével sorolja megalkuvás nélküli vádpontjait és szenvedélyes érveit, és leplezi le azokat a kényelmetlen igazságokat, amelyekről mindnyájan tudunk, de egyikünk sem meri kimondani azokat. Könyörtelen logikával és szárnyaló értelemmel veszi védelmébe kultúránkat, és ítéli el vakságunkat, süketségünket, mazochizmusunkat, kényelemszeretetünket és a politikailag korrekt arroganciánkat. Minderről Fallaci modern Kasszandraként, egy próféta szavainak költői ihletettségével ír könyv hosszúságúvá nőtt nyílt levelében, amelynek mindnyájan címzettjei vagyunk. A könyvet egy drámai hangú bevezető is gazdagítja, amelyben Oriana Fallaci leírja, miként született és formálódott A harag és a büszkeség, amit ő maga „a kicsiny könyvem”-nek nevez. Ebben az előhangban az írónő felidézi rendkívüli életútjának néhány epizódját, feltárja elszigetelődésének okait, elvárásait és megmásíthatatlan döntéseit. Nem véletlen, hogy a Fallaci által „kicsiny könyv”-nek nevezett írás remekmű, lelkiismeretünket felrázó könyv, ugyanakkor egy lélek portréja is. Az írónőé. E könyv nyomot fog hagyni, akár egy tüske, amely értelmünkbe és szívünkbe fúródott.
Osztályozás (1-10) : 9

Vélemény, idézetek

Ez a könyv, a józan ész üvöltése!!!!!

 

Hiába látott napvilágot tizenöt évvel ezelőtt, a könyv fájdalmasan aktuális. Ma épp azokkal a problémákkal néz szembe Európa, melyekről Fallaci kíméletlen őszinteséggel írt prédikációjában.

„Így kerültek a Santa Maria del Fiore dóm elé, néhány lépésnyire a Keresztelőkápolnától. A sátrat berendezték, akár egy kis lakást: asztalok, székek, kanapék, alvásra és kefélésre szolgáló matracok, tűzhelyek a főzéshez, és hogy telefüstölhessék a teret. Minden cirkuszra alkalmas volt tehát. A sátorba bevezették az áramot, és felszerelték egy magnóval is, ami a müezzin hangját játszotta, aki folyamatosan buzdította a híveket, szidalmazta a Hitetleneket, botrányosan elfojtva a harangok gyönyörű muzsikáját. És emellett ott volt még az a sárga vizeletcsík, amely megszentségtelenítette a Keresztelőkápolna évezredes márványát, valamint az arany ajtókat is. (Te jó ég! Micsoda ívekre képesek ezek az Allah fiai! Hogy tudták így megcélozni azt a helyet, ami olyan jól megbújik egy erkély mögött, majdnem két méter távolságra az ő vizelőeszközüktől?) A sárga vizeletcsíkokkal, az ürülékszaggal, ami eltorlaszolta a San Salvatore al Vescovo főbejáratát: a remekbe szabott román korabeli templomét (kilencedik század), ami a tér közelében áll, és amit Allah fiai latrinává tettek, akárcsak a bejrúti templomokat 1982-ben”.

„És jaj azoknak, akik ezt az Olaszországot, ami egy létező Olaszország, akkor is, ha folyton elhallgattatják, ha kinevetik, ha sértegetik, el akarnák venni tőlem. Jaj azoknak, akik megszállják. Akárki legyen is a megszálló. Mert legyenek akár Napóleon franciái vagy Ferenc József osztrákjai vagy Hitler németei vagy Oszama bin Laden muszlimjai, nekem egyre megy. Akár hadseregekkel és ágyúkkal jönnek, akár gyerekekkel és csónakokkal, ugyanaz”.

Ahogy a könyv nem regény, úgy nem is tekinthető elfogulatlan riportnak. A szerző álláspontja is világos: szekuláris, világi, sőt egyenesen ateista szemszögből tekint az iszlámra. Liberális, mondhatná valaki, ha nem korholná maga Fallaci őket – a kommunistából átvedlett liberálisokat –, hogy utat engednek az iszlámnak. Aki vallásos, még ha nem is muszlim, bizony előítéletesnek fogja találni a könyvet. Az olasz írónő ismeri ugyan az iszlámot annak „gyakorlati” oldaláról, ám túlzás volna azt állítani, hogy teológiai mélységű a bírálata.

Ha azonban afféle elemzésként próbáljuk olvasni Fallaci csatakiáltását, értelmetlenné válik az egész. Ugyanis az egész könyv abban az itt-és-mostban íródott, ahol már nincs helye higgadt, megfontolt vitáknak, patikamérlegen kimért érveknek. Nem is bábozza el Fallaci azt, hogy erről lenne szó. Ez egy nagyon is „ők és mi” írás, amelyben megnevezi az ellenséget – persze, miután az ellenség ellenségnek nyilvánított minket. Fallaci írása nem hadüzenet, hanem válasz egy hadüzenetre.

A harag és a büszkeség azért váltott ki akkora felháborodást, mert a maga meztelenségében mutatta meg a nyugati képmutatást és gyávaságot. A gyávaságot, hogy szálláscsinálói vagyunk a megszállóknak, akik kigúnyolnak minket, de mi semmit nem teszünk ellenük – akkor sem, ha gyilkolnak minket. (Fallaci, ha még élne, tajtékozna attól, hogy az iráni elnök látogatása során letakarták Rómában a szobrokat.) A képmutatást, hogy nyugati politikusok és értelmiségiek kéjes örömüket lelik Izrael morális természetű kritikájában a legapróbb részletekig, de állandó felmentést adnak a palesztin terroristáknak, tegyenek azok bármit. És a behódolást, hogy minden múltbéli bűnért bocsánatért esedezünk, de ebben a viszonyban semmiféle szimmetria nem található.

„Mondja meg nekem, Szentatyám: igaz az, hogy valamivel ezelőtt arra kérte Allah fiait, hogy bocsássák meg a keresztesháborúkat, amelyeket az Ön elődjei vívtak, hogy visszaszerezzék a Szent Sírt? De vajon Allah fiai bocsánatot kértek-e valaha amiatt, hogy elvitték a Szent Sírt? Bocsánatot kértek-e valaha azért, hogy hét évszázadon keresztül leigázták a szuperkatolikus Ibériai-félszigetet, egész Portugáliát és Spanyolország háromnegyed részét, és ha Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd nem űzte volna ki őket 1490-ben, ma mindnyájan arabul beszélnénk? Nagyon érdekelne, Szentatyám, mert tőlem soha nem kértek bocsánatot egyetlen gonosztettért sem, amit a tizenhetedik és tizennyolcadik század során a szaracének elkövettek Toszkána partjainál és a Földközi-tengernél. Arra gondolok, hogy elrabolták az őseimet, láncot kötöttek a lábaikra, karjaikra, a nyakukra, és Algírba, Tuniszba, Tangierbe vagy Konstantinápolyba vitték, ahol aztán áruba bocsátották őket. Rabszolgaként élték le az egész életüket, a fiatal nők a háremekbe kerültek, a szökési kísérleteiket azzal torolták meg, hogy elvágták a torkukat: emlékeznek? Persze, hogy emlékeznek. A Fehér Rabszolgák Felszabadításáért Társaságot, amit az ő érdekükben szerveztek Algériában, Tunéziában, Marokkóban, Törökországban és sorolhatnám, olasz szerzetesek alapították: nem igaz? És a katolikus egyház volt az, aki tárgyalt azoknak a felszabadításáért, akiknek volt pénzük arra, hogy kifizessék a saját váltságdíjukat: nem igaz?”

Koránt sincs azonban szó arról, hogy Oriana Fallaci ne tudná, mi mellett áll ki. Hiába szekuláris (legalább is A harag és a büszkeség írásakor), a nagyon is keresztény gyökerű nyugati civilizációt félti egy ellene folytatott háborútól, egy „fordított keresztes háborútól”. Fallaci ma, ha élne, temperamentumát ismerve egyenesen őrjöngene. Hiszen ma nem arról vitatkozunk, hogy szabad-e valahol távol háborút folytatni az iszlamisták ellen (pace Fallaci, ez egy legitim vita), hanem hogy szabad-e megvédenünk a határainkat, hogy megvan-e a jogunk ahhoz, hogy ne engedjük be muszlim bevándorlók tömegeit ellenőrzés nélkül.

A harag és a büszkeség azt tanúsítja, hogy a józan ész korántsem mindig a higgadtság és megfontoltság hangján szólal meg. Ha ugyanis őrültséggel találja magát szembe, bizony üvölt. Heves és ingerült tónusa ellenére Fallaci könyve mégiscsak a józan ész hangja. És ha intellektuális értelemben nem is ad muníciót azok számára, akik a jövőben kénytelenek szembenézni a „rasszizmus” és az „iszlamofóbia” abszurd vádjával, lelki értelemben mindenképpen. Hacsak valami csoda nem történik, ami nemsokára következik, az borzasztóbb mindannál, mint amit Oriana Fallaci akár csak rémálmaiban láthatott.

Ideje újra elolvasni a haragos prédikátort.


Kapcsolat

>>> Jelentkezz be a kapcsolat adatok megjelenítéséhez <<<

Nem küldhetsz hozzászólást!