Helena Norberg-Hodge - Ősi jövendők

Könyvek:  Főkönyvmoly
Helena Norberg-Hodge - Ősi jövendők

Fülszöveg

Fülszöveg: Egy fenntartható világról

Kultúránk, a hatalom kultúrája, amely az elmúlt 10 ezer év során egyetlen ívben fejlődött idáig, egyértelműen válságban van. Már (majdnem) mindenki számára világos, hogy egyetlen eleme sem működik jól, megnyomorítja az életet – vizsgáljuk annak bármely aspektusát. Összességében sem környezetileg, sem társadalmilag, sem emberileg nem fenntartható. Ami, ugye, azt jelenti, hogy nem marad fenn.

Az ember elsősorban intelligens, azaz alkalmazkodó lény, ebből következően társadalmi lényként kultúrája által meghatározott. Természetes módon fogadja el azt a viszonyrendszert, amelyben értelme kialakult. Képes azonban arra, hogy túlnőve ezen „felébredjen”, és felismerje, megértse az őt formáló, irányító erők valódi természetét.

De kell egy hátralépés. Kell egy távolság ahhoz, hogy egészében, kívülről lássuk a képet. Helena Norberg-Hodge nyelvészként érkezett Ladakba, ahol egy annyira más világot talált, hogy évekig el sem hitte. Mire pedig képessé vált arra, hogy olyannak lássa, amilyen, saját világáról alkotott képe is átformálódott, kiteljesedett. Nemrég magyarul is megjelent Ősi jövendők – Ladak tanításai című könyve első felében mintha mesében lennénk: mindenki magától értetődően boldog, elégedett és egészséges; az embereket – mindenkit – a kisebb-nagyobb közösség védőhálói fogják körül. A biztonság e talaján egészséges lelkület és gazdag kultúra virágzott ki. Nem volt erőszak, bűnözés, hulladék, környezetszennyezés, munkanélküliség vagy szegénység, ahogy a mi fogalmaink szerint meghatározott kényelem vagy luxus sem, volt viszont nyugalmuk, szabadidejük, önrendelkezésük, méltóságuk, és „roppant mód élvezték az életet”, több száz éve már.

Mindez feltétlenül átszínezi azt a képet, amit – kultúránk nagyjainak nyomán – az emberi természetről alkottunk. Felmerül, hogy pszichológiai alapigazságaink az ipari-technológiai társadalom emberére vonatkoznak. Ladak példája „egy békésebb, örömtelibb élet lehetőségét tárja elénk”.

Ez omlott össze Helena szemei előtt mindössze húsz év alatt. A ’70-es évek közepén Ladak kapuit megnyitották a külvilág előtt, az országot bekapcsolták a globalizált gazdaságba. Ennek köszönhetően ma „az emberek sokkal nyomorultabbul élnek, mint azelőtt”. Milyen értékek mentén, hogyan működik gazdaságunk belső logikája, ipari-technológiai civilizációnk, a fogyasztói társadalom? Ezeket a kérdéseket gondoljuk végig a szerzővel a könyv második részében, sorra véve életünk számos területét.

H. Norberg-Hodge az azóta eltelt 35 év nagy részét Ladakban töltötte, ahol a helyi emberekkel közösen az ország és fenntartható kultúrája megmentésén dolgoztak. E mellett pedig a világot járta, próbálta minél többeknek elmondani, hogy Ladak példája fényt vethet saját világunk válságának gyökereire.

Időközben azonban egysíkú modellünk magasabb fokozatba kapcsolt, és romboló jellege már megélhetésünket, sőt, puszta létünket veszélyezteti. Ez talán „végre megkondított néhány harangot” – bármennyire mozdulatlan is a főirány, s robog a világ a gazdasági növekedés zászlaja alatt tovább, sokan a bőrükön érzik a változás bizsergését. A recsegést-ropogást, kapkodást, az ijedtséget. És az ébredést, a jószándékot, a tettvágyat, a közösséget, az együvé tartozást.

2011-ben Helena elkészítette A boldogság közgazdaságtana c. filmet, amelyben a globális gazdaság jellemzése mellett egy már világszerte elindult mozgalmat mutat be: a helyi élelmiszerellátás, a lokális gazdaság mozgalmát.

De ismét csak sokkal többről van szó, mint egészséges táplálkozásról. A helyi élelmiszerellátás a kapcsolatokon alapul; az emberek egymás közötti, valamint környezetükhöz, az élő világhoz, a földhöz fűződő kapcsolatain. Ez egy teljesen más életminta, amely azonnal más perspektívába helyezi az embert.

A film meghatározása szerint: „A lokalizáció a globalizáció messze mutató, rendszerszerű alternatívája”

Egy egyszerű lépés, amit csak közösen, együtt tehetünk meg, anélkül, hogy arra várnánk, hogy valaki(k) megteszi(k) értünk. Nem fogják. De megléphetjük a barátainkkal, összefoghatunk az ismerőseinkkel, szomszédainkkal és mindazokkal, akik körülöttünk vannak.

Természetesen nem arról van szó, hogy mindenki költözzön vidékre, műveljen földet és tartsa fenn magát. A film számos olyan kezdeményezést gyűjtött csokorba, melyek járható utakat, megoldásokat kínálnak.

A könyv és a film együtt azonban világossá teszik, hogy arról mindenképp szó van, milyen értékeket vallunk és valósítunk meg hétköznapjaink során, és tudatában vagyunk-e ezeknek. Találnunk kell egy közös alapot, amelyen felépülhet egy ember-, környezet-, és életbarát rendszer. Pontosabban rátalálnunk kell. Hisz ott van, pusztán azzal, hogy mi vagyunk: az emberek.

Írta: Stern Gabriella
Idézetek a könyvből:: Vajon mi az oka annak, hogy a világ az egyik válságból a másikba esik?
Mindig így volt ez? A múltban talán rosszabbul mentek a dolgok?
Vagy jobban?
Több mint tizenhat Ladakban töltött év tapasztalatai alapján a tibeti
fennsík ősi kultúrája drámaian megváltoztatta az e kérdésekre adott
válaszaimat. Megtanultam teljesen más fényben látni saját, ipari kul-
túrámat.
Mielőtt Ladakba mentem, azt feltételeztem, hogy a „fejlődés” iránya
valahogyan elkerülhetetlen, megkérdőjelezhetetlen. Ennek következ-
ményeképpen passzívan fogadtam a parkon át vezető új utat, az üveg
és acél banképületet a 200 éves templom helyén, a szupermarketet a
sarki kisbolt helyett, ahogy azt a tényt is, hogy az élet nap mint nap
keményebbé és gyorsabbá válik. Többé már nem teszem. Ladak meg-
győzött arról, hogy a jövőbe nem csupán egyetlen út vezet, s ezáltal
mérhetetlen erővel és reménnyel vértezett fel.
Ladakban abban a kiváltságban volt részem, hogy megtapasztalhat-
tam egy másik, egy értelmesebb életet, és kívülről láthattam saját kul-
túrámat. Olyan társadalomban éltem, amely alapvetően más elveken
nyugszik, és tanúja lehettem, milyen hatást gyakorol a modern világ
erre a kultúrára. Mikor először érkeztem ide, jó pár évtized alatt az
egyik első idegen látogatóként, Ladakot lényegében még nem érintette
meg a Nyugat. A változások azonban gyorsan jöttek. A két kultúra
összeütközése részben drámai történéseket hozott, tiszta és eleven öszszehasonlításokra adva lehetőséget. Sokat tanultam pszichológiáról, ér-
tékekről, és azokról a társadalmi és technológiai szerkezetekről, melyek
a mi ipari társadalmunkat támogatják, és azokról is, melyek az ősi, ter-
mészeten nyugvó társadalom alapjául szolgálnak. Rendkívüli lehetőség
volt ez arra, hogy társadalmi, gazdasági rendszerünket egy másik, alap-
vetőbb létmintával hasonlítsam össze – egy olyan mintával, amely az
emberek és a föld közös evolúcióján alapul.
Ladaknak köszönhetően megértettem, hogy az ártalmas változások-
kal szemben korábban tanúsított passzivitásom legalábbis részben abból
fakad, hogy összekevertem a kultúrát és a természetet. Addig nem volt
világos előttem, hogy az általam tapasztalt negatív tendenciák saját ipari
kultúrám termékei, nem pedig valami természeti, evolúciós erőé, mely
kicsúszott az ellenőrzésünk alól. Bár nem igazán gondolkodtam el eze-
ken a kérdéseken, azt feltételeztem, hogy az emberek lényegüket te-
kintve a túlélésért és a győzelemért versengő, önző lények, az együtt-
működő társadalmak pedig pusztán utópisztikus álmok.
Nem volt meglepő, hogy így gondolkodtam. Bár számos országban
éltem már, valamennyi ipari kultúra volt. A világ „fejlődő” részeibe
tett utazásaim, bár eléggé kiterjedtek voltak, nem tették lehetővé, hogy
belülről lássam őket. Intellektuális kalandozásaim, például Aldous Hux-
ley vagy Erich Fromm műveinek olvasása kinyitottak ugyan néhány
kaput, lényegében azonban saját ipari kultúrám terméke maradtam,
azzal a vaksággal, amelyet valamennyi kultúra alkalmaz oktatási rend-
szerében, hogy fennmaradását biztosítsa. Értékeim, történelemlátásom,
gondolati mintáim mind a homo industrialis világképét tükrözték.
A nyugati gondolkodás fő irányvonalának nagyjai, Adam Smithtől
Freudig – ahogy a mai akadémikusok is – hajlamosak arra, hogy az
egész világra kiterjesszék azon tapasztalataikat, melyek csupán az ipari
társadalomra vonatkoznak. Kimondva vagy kimondatlanul úgy kezelik
az általuk vizsgált jellegzetességeket, mint az emberi természet meg-
nyilvánulásait, nem, mint az ipari kultúra termékeit. A nyugati tapasz-
talatok általánosítása elkerülhetetlen tendencia, hiszen a nyugati kultúra
kiáramlik Európából és Észak-Amerikából, hogy a Föld minden lakóját
hatása alá vonja.
Minden társadalom hajlik arra, hogy önmagát állítsa a világegyetem
középpontjába, és más kultúrákra saját szűrőjén át tekintsen. A nyugati
kultúrát az teszi mégis sajátossá, hogy elterjedtsége és ereje miatt el-
veszítette önmaga perspektíváját; nincs más, amihez mérhetné magát.
Abból indulunk ki, hogy mindenki olyan, mint mi, vagy legalábbis
olyan akar lenni.
A legtöbb nyugati kezdi azt hinni, hogy az iparosodás előtti társa-
dalmak sorsa tudatlanság, betegség és szakadatlan munka, és a fejlődő
világban tapasztalható nyomor, sok betegség és az éhezés valóban alá-
támasztani tűnik ezt. A tény azonban az, hogy a harmadik világ prob-
lémáinak többségét nagymértékben a gyarmatosítás és a rossz irányba
terelt fejlesztés okozta.
Az utóbbi évtizedekben Alaszkától Ausztráliáig a legkülönbözőbb
kultúrákat rohanta le az ipari monokultúra. A ma konkvisztádorai a
„fejlődés”, a reklám, a média és a turizmus. Az emberek világszerte
a Dallasszal töltik estéiket, és a halszálkás öltöny az elegáns viselet. Az
idén szinte teljesen azonos gyerekjátékokat láttam egy ladaki és egy
eldugott spanyol falucska boltjában. Ugyanazokat a szőke, kékszemű
Barbie babákat és géppisztolyos Rambókat árulták.
Az ipari monokultúra széles körű elterjedése sokdimenziós tragédia.
Valamennyi kultúra elpusztítása során több évszázados, összegyűjtött
tudást törlünk le a Földről, a legkülönbözőbb kultúrák fenyegetettség-
érzete pedig elkerülhetetlenül konfliktusokhoz és társadalmi összeom-
láshoz vezet.
A nyugati kultúrát egyre inkább a normális, az egyetlen elfogadható
útnak tekintjük. És minél több ember válik világszerte kapzsivá, egois-
tává, és száll versenybe embertársai ellen, annál inkább úgy tekintjük
ezeket a vonásokat, mint az emberi természet általános megnyilvánu-
lásait. Néhány kitartó hangtól eltekintve a nyugati kultúra már régóta
azt feltételezi, hogy természetünk szerint vagyunk agresszívak, az örö-
kös darwini küzdelem kereteibe zárva. E látásmód implikációi pedig
alapvetően meghatározzák társadalmunk strukturálódását. Politikai
meggyőződésünk mögött az emberi természetről alkotott képünk hú-
zódik – tartsuk bár alapvetően jónak vagy gonosznak –, így tehát ez
ad formát az életünket kormányzó intézményrendszernek is.
A kultúránkra jellemző emberi gyarlóságainkat okolja problémá -
inkért, ugyanakkor tudomást sem vesz arról, mi milyen szerepet ját-
szunk a „fejlődésnek” nevezett szerkezeti változásokban. A technikai
fejlődést az evolúciós folyamat részének tekinti. Úgy véli, pontosan úgy
fedeztük fel az atombombát és a biotechnológiát, ahogy az emberi lé-
nyek korszakokon át kifejlődtek – felegyenesedtek, nyelvhasználókká
váltak, tárgyakat alkottak. Általában nem teszünk különbséget az evo-
lúció és a tudományos forradalom által hozott változások között, és
megfeledkezünk arról, hogy míg Európa átalakult az iparosodás folya-
matában, a világ többi része azóta is más elvek és értékek szerint él.
Mindennek fényében hatásosan állíthatjuk, hogy a nyugatiak fejlettebb
szintet képviselnek, mint a hagyományos emberek.
A technológia változásait még a változó időjárásnál is természete-
sebbnek tartjuk. Fixa ideánk, hogy arra van a fejlődés, amerre a tudo-
mányos invenció megy; az általa kijelölt irányt kell követnünk.
Mindezzel nem azt akarom tagadni, hogy az emberi természetnek va-
lóban létezik árnyoldala, vagy hogy a fejlődés is számos előnnyel jár.
Ladak azonban megmutatta nekem, hogy ez a folyamat felerősíti a kap-
zsiságot, a versenyzést és az agressziót, mindemellett jelentősen meg-
növeli a destrukció lehetőségét. Korábban módunkban sem állt be-
folyásolni a klímát vagy elszennyezni az óceánokat, leradírozni egész
erdőségeket, állatfajokat és kultúrákat – legalábbis nem a maihoz ha-
sonló mértékben. Pusztító erőnk sosem mozgott ilyen széles skálán és
ekkora sebességgel. Nincs előttünk történelmi példa; helyzetünk egye-
dülálló, és az idő nem a mi oldalunkon áll.
A nagymértékű környezetpusztítás, az infláció és a munkanélküliség
mind egy gazdasági-technológiai dinamika következményei, mely tel-
jesen független a politikai jobb- vagy baloldaltól. A világ alapjaiban véve
egyetlen fejlődési modellt tapasztalt meg, egy bizonyos tudomány- és
technológiatípus alapján. Az ennek következményként megjelenő spe-
cializálódás és centralizálódás az élet olyan drámai átalakulásához veze-
tett, amely teljesen elfedi és felülírja a kapitalizmus és kommunizmus
között fennállt különbségeket.
Ladakban megismertem egy társadalmat, melyben nincs sem szemét,
sem szennyezés, ahol gyakorlatilag nem létezik bűnözés, a közösségek
egészségesek és erősek, és ahol egy tinédzser fiú sosem szégyellné az
anyja vagy nagyanyja iránt érzett gyengédségét és szeretetét. Mivel
azonban a modernizáció nyomása alatt már elkezdődött e társadalom
összeomlása, Ladak tanításának fontossága messze túlmutat önmagán.
Talán abszurdnak tűnhet a feltételezés, hogy a tibeti fennsík egy pri-
mitív kultúrája taníthat valamit az ipari társadalomnak. De szükségünk
van egy „kályhára”, amelyhez visszatérhetünk, hogy jobban megértsük
saját komplex kultúránkat. Ladakban láttam, hogyan szakítja el a fejlő-
dés az embereket a földtől, egymástól, és végül önmaguktól is. Láttam,
hogyan veszítik el jókedvüket korábban boldog emberek, miután a mi
normáink szerint kezdtek élni. Mindennek eredményeképpen arra a
következtetésre kellett jutnom, hogy a kultúra sokkal meghatározóbb
és alapvetőbb szerepet játszik az egyén formálásában, mint azt koráb-
ban gondoltam.
Manapság egyre szűkülő perspektívából nézzük a világot, ami meg-
akadályoz bennünket problémáink gyökerének feltárásában, vagyis:
nem látjuk a fától az erdőt. A nyugati kultúra alapját a szakértők al-
kotják, akik egyre szűkebb területre specializálódva azonnali megoldá-
sokat keresnek egy szélesebb látószög és a hosszabb távú gondolkodás
terhére. A gazdaság erői pedig tovább nyomják a világot a még na-
gyobb specializálódás és centralizálódás, egy folyamatosan növekvő
tőke- és energiaigényes életmód felé.
Sürgősen egy fenntartható egyensúly felé kell fordulnunk; egyen-
súlyt kell találnunk a város és a vidék, a férfiak és a nők, a kultúra és a
természet között. Ladak példája azzal segíthet útkeresésünkben, hogy
mélyebben megérthetjük, mely egymásba fonódó erők formálják tár-
sadalmukat. Úgy vélem, e szélesebb perspektíva kulcsfontosságú lépés
ahhoz, hogy meggyógyíthassuk önmagunkat és a bolygót.

Vélemény, idézetek

Ha tetszett, még ajánlom:


Kapcsolat

>>> Jelentkezz be a kapcsolat adatok megjelenítéséhez <<<

Comments   

# Főkönyvmoly 2015-02-08 06:24
..

Nem küldhetsz hozzászólást!