Mitch Albom - Öten a mennyországban

Könyvek:  Főkönyvmoly
Mitch Albom - Öten a mennyországban

Fülszöveg

Fülszöveg: Az Öten a mennyországban felkavaró, bűbájos, és rabul ejtő történet, melyben a szerző úgy festi le és tárja elénk a mennyországot, mintha épp az imént tért volna meg onnét.
Főhőse, Eddie, háborús veterán, aki tehetetlenül vergődik értelmetlennek vélt élete kelepcéjében egy tengerparti vidámpark karbantartó részlegének művezetőjeként. Ahogy a szórakoztató intézmény évről évre változik, úgy változik vele együtt Eddie is a hajdanvolt derűlátó fiatalemberből megkeseredett, megcsontosodott öreggé. Napjaira a rutinmunka, a magány és szomorúság nyomja rá a bélyegét.
Aztán egyszer, épp a 83-ik születésnapján, Eddie egy véletlen balesetben meghal… miközben egy kislány életét próbálja megmenteni, akire rázuhanni készül egy gondola. Eddie az utolsó pillanatban kezében érzi a kislány kezét – azzal vége. Amikor a túlvilágon magához tér, kiderül, hogy a mennyország nem az éden pompás kertje, hanem az a hely, ahol az ember földi léte magyarázatot nyer, méghozzá öt olyan személy által világíttatik meg, akik ilyen-olyan szerepet játszottak az életében. Lehettek a közvetlen szerettei, de akár távoli ismerősök, sőt idegenek is.
Ez az öt ember sorra ráirányítja a reflektort Eddie életének összefüggéseire. S ahogy a történet a döbbenetes végkifejlet felé közeledik, a főszereplő mind közelebb kerül a megválaszolandó és legfontosabb kérdéshez: vajon hősies erőfeszítés vagy teljes kudarc volt-e az élete? A válasz abból a forrásból érkezik, amelyre főhőse és olvasó a legkevésbé számított, s a reveláció erejével hat, akárha valóban a mennyországba engedne bepillantást.

Vélemény, idézetek

Ha tetszett, még ajánlom az alábbiakat is:

Csodás álmok jönnek


Kapcsolat

>>> Jelentkezz be a kapcsolat adatok megjelenítéséhez <<<

Nem küldhetsz hozzászólást!